2025. augusztus 25., hétfő

A száraz bőrnek belső okai is lehetnek

Száraz bőr: milyen belső okai vannak, hogyan kezelhető?

Sokan a bőrápolás hiányára, vagy a rosszul megválasztott kozmetikumokra fogják, ha kipirosodott, viszket és berepedezett a bőrük, ráadásul hamar ráncosodik. Pedig nem csak külső, de belső okai is lehetnek annak, ha valakinél száraz bőr alakul ki, ezért mindenképpen érdemes utánajárni az okoknak.

A száraz bőr sokszor külső tényezők miatt alakul ki. Okozója lehet a nem megfelelő szappan, vagy testápoló, illatanyagok, fűtésszezonban a párátlan levegő, de a helytelen életmód is felelőssé tehető érte. A kevés folyadékbevitel, a táplálkozással bevitt adalékanyagok, só és cukor, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlzásba vitt kávézás mind-mind olyan tényezők, amik rontanak a bőr minőségén, azonban előfordulhat, hogy belső okai vannak a bőrszárazságnak.

Sérült lipidréteg

A sérült lipidréteg - a lipidek óvják a bőr szerkezetét a vízvesztéstől, valamint a külső behatások általi sérülésektől – is okozhat száraz bőrt, ilyenkor a védelem részlegesen megszűnik. A lipidréteg megfelelő azonban ápolással helyrehozható. Ebben segít az urea, ami természetes formájában a bőr felső rétegében található, szinte minden testnedvben megtalálható, és verejtékezéssel jut a bőr felszínére. A urea koncentráció határozza meg a bőr vízvisszatartó- és védekezőképességét. A száraz arcbőr kezelésére készült kozmetikumokban felhasznált urea mesterséges úton kerül előállításra, mégis nagyon hatékony.

Belső tényezők

Az okok feltárása szakorvos feladata, első körben a bőrgyógyászt kell felkeresni. Amennyiben ő ítéli meg, hogy nem külső okai vannak annak, ha állandóan viszket, húzódik és száraz a bőrünk, akkor különféle kivizsgálásokra küldi páciensét. Sokszor csak egy alapos endokrinológia vizsgálat képes feltárni az okokat. A száraz bőrt okozó belső okok listája hosszú. Legyen csökkent pajzsmirigy működésről, fokozott ösztrogén-, illetve csökkent androgén termelődésről, de cukorbetegség, élelmiszerallergia, illetve mentális megterhelés is előidézhet száraz bőrt. Száraz bőr esetén vegyük fontolóra a méregtelenítést , hiszen a toxinok eltávolításával a tápanyagok felszívódása is hatékonyabb lesz, bőrünk hidratáltabb lesz, visszanyeri üdeségét és frissességét.

Megoldások

Ha a száraz bőr valamilyen hormonzavar, cukorbetegség, vagy pajzsmirigy problémák miatt alakul ki, akkor az esetek nagy részében elengedhetetlen a gyógyszeres kezelés, amit érdemes kiegészíteni a megfelelő táplálkozással. Több olyan vitamin van, ami hozzájárul a bőr egészségéhez, és nedvességmegtartó képességének növeléséhez. Fogyasszunk A-vitaminban gazdag ételeket, de hatással van a bőrre az antioxidáns, gyulladásgátló C-vitamin is, ami különösen a ráncok ellen kiváló, de a bőr rugalmasságát is javítja. Kifejezetten a száraz bőr megszüntetésében vehetjük hasznát a bőr hidratáltságát fokozó E-vitaminnak. Fontos az esszenciális zsírsavak bevitele is, ezek ugyanis támogatják a nedvességet és a tápanyagokat a sejtekben tartó membránok helyes működéséhez. Ha nem pótoljuk a hiányzó omega-3 zsírsavakat, a bőrünk gyorsabban kiszárad, nehezebben birkózik meg az időjárás viszontagságaival. A belső hidratálást segítik a zöldségek és gyümölcsök, valamint olyan szuperélelmiszerek, mint az áfonya, az acai bogyó, illetve az avokádó.

2025. augusztus 14., csütörtök

Gyerekek és paraziták: ne a kicsiket okoljuk érte!

Gyermeke rosszul alszik, álmában csikorgatja a fogát, esetleg csalánkiütések jelennek meg rajta? Ne vegye félvállról a problémát, könnyen lehet, hogy parazitafertőzés okozza a tüneteket. Vegyük sorra, miért veszélyes a gyerekek és paraziták találkozása!

Mivel a kicsiknek gyengébb az immunrendszere, fokozottan ki vannak téve a különféle megbetegedéseknek, beleértve a parazitafertőzést is. A játszótéri homokozó, a házi kedvencek, a mosatlan zöldség és gyümölcs, valamint a fertőzött víz sajnos mind-mind olyan lehetséges parazitaforrás, amelyekkel a gyerekek sűrűn találkoznak. Ha a gyerekek és a paraziták közelebbi kapcsolatba kerülnek egymással, az élősködők elszívják a szervezetüktől az értékes tápanyagokat, ami különféle hiánybetegségekhez, és egy sor kellemetlen tünet megjelenéséhez vezethet.

Nem pszichés probléma

Paraziták jelenlétére hívja fel a figyelmet, ha gyermekünknél állandósult híg széklet, netán krónikus székrekedés és hasfájás jelentkezik, étvágytalanná válik, bőrén nehezen múló kiütések láthatók, illetve sokszor vakarja a fenekét. Intő jelek lehetnek a dührohamok, vagy az, ha a gyerek állandóan rosszkedvű és levert, nehezen lehet bevonni a játékba, esetleg semmiben sem leli örömét. A paraziták allergiát, alvászavarokat, légúti gyulladásokat is előidézhetnek, valamint állandó fejfájást. Ennek oka, hogy a paraziták ürülékében lévő toxinok károsan hatnak az idegrendszer működésére, emiatt alakulnak ki a dühkitörések, koncentrációs zavarok, illetve a lehangoltság és fáradékonyság. Mivel a kicsik sokszor nem, vagy csak nehezen tudják megfogalmazni, hogy mijük fáj, a szülőknek nagyon nehéz dolguk van akkor, ha ki akarják deríteni, hogy mi a baj. Ráadásul többségük nem gondol arra, hogy paraziták élhetnek gyermeke bélrendszerében, inkább valamilyen lelki eredetű problémára gyanakszik.

Honnan kerülhet parazita a gyerekbe?

Sok szülő számára kellemetlen, ha kiderül, hogy gyermeke parazitákkal fertőződött, ez azonban nem egyenlő a higiénia hiányával, vagy azzal, hogy az anyukák és apukák nem biztosítottak megfelelően tisztán tartott környezetet a kicsik számára. Legtöbbször házi kedvenceink azok, akik parazitákat hordozhatnak, a cicák és kutyák pedig gyakran kis gazdájukkal játszanak vagy alszanak. Ennek fényében nem meglepő, ha az állatok simogatásával a piszkos kezükről gyorsan alatt a testükbe kerülnek a cérnagiliszták, a fonál- és galandférgek, orsóférgek, galandférgek, illetve a leptospirák. Ezek az élősködők, továbbá a lárváik és petéik fertőzött élelmiszerekkel is bejutnak a szervezetbe, legyen szó trágyázott zöldségekről és gyümölcsökről, amiket nem mostak meg kellően, valamint a különböző húsfélékről, amik nem estek át megfelelő hőkezelésen. A paraziták és gyerekek akár egy szabadtéri program során is közel kerülhetnek egymáshoz, elég, ha gyermekünk egy fertőzött homokkal teli homokozóban játszik, szájába veszi a homokozó játékokat, vagy a paraziták a körme alá, onnan pedig a szájába jutnak. További parazitaforrást jelenthet a fertőzött víz, bár annak esélye, hogy gyermekünk ilyet iszik, meglehetősen kicsi.

Mit tehet a szülő?

Ne hibáztassuk a kicsiket, hiszen gyerekek a paraziták „áldozatai”, nem tehetnek arról, hogy megfertőződtek. A kezelés már az orvos dolga, ennek elkezdéséhez nem feltétlenül szükséges a férgek vagy petéik kimutatása, ha orvos felkészült, a gyermek tünetiből következtetni tud a paraziták jelenlétére. A gyerekek és paraziták egészségtelen kapcsolata féreghajtó tabletták segítségével megszüntethető, azonban az otthoni fertőtlenítés már a szülők dolga. Érdemes a gyerek összes játékát lemosni fertőtlenítő szerrel, az ágyneműjét lecserélni, cipőjét, kinti ruháját alapos mosásnak kitenni. A házi kedvencek féregtelenítése, beoltatása szintén elengedhetetlen, és azokat a helyeket is vessük alá alapos takarításnak, ahol megbújnak, vagy alszanak. Tisztítsuk ki otthon a szőnyegeket, mossunk le fertőtlenítővel minden felületet. Gyermekünk körmét mindig vágjuk rövidre, naponta cseréljük a fehérneműjét, és tanítsuk meg a kézmosás szabályaira, fontosságára.

2025. július 25., péntek

Alváshiány is lehet az éhség oka

Állandóan éhes, és azon jár az esze, hogy mit csipegessen? Néhány rossz szokásunk, valamint életvitelünk is okozhat szűnni nem akaró éhségérzetet, és ez is lehet az állandó éhség oka.

Kiadósan étkezik, mégis úgy érzi, hogy állandóan korog a gyomra? Ebben az esetben biztos, hogy nem a kalóriahiány az állandó éhség oka. Az evés utáni éhségérzet sokszor lelki eredetű.

Elégtelen folyadékpótlás

A folyadékpótlás befolyásolja a teljesítőképességünket, az emésztésünket, de hatással van a méregtelenítő folyamatokra, és az éhségérzet kialakulására is. Sok esetben, amikor azt gondoljuk, éhesek vagyunk, valójában folyadékhiánnyal küzd a szervezetünk. Éppen ezért, ha nassolhatnékunk támad, annak ellenére, hogy nem rég ebédeltünk vagy uzsonnáztunk, igyunk meg 1-2 pohár vizet, és valószínűleg az éhségérzetünk is elmúlik.

Túl sok szénhidrát

Sokunk számára ismerős az érzés, amikor egy tábla csokinak úgy állunk neki, hogy csak pár kockát eszünk, de rövid idő múlva az egész tábla elfogyott. A magas cukor- és fehér liszt-tartalmú ételek pillanatok alatt az egekig emelik a vércukorszintünket, ami aztán gyorsan visszazuhan, és ismét kínozni kezd minket az éhség. Kerüljük el inkább a cukros dolgokat, a fehér lisztből készült péksüteményeket, és a hizlaló gyümölcsöket, helyette inkább rostban gazdag étrendet állítsunk össze. A zabpehely alacsony glikémiás indexű, így étkezés után a vércukorszint nem hirtelen ugrik meg, ráadásul hosszú időre eltelít. Készíthetünk belőle tápláló egyéjszakás zabkását, olyan szuperélelmiszerekkel ízesítve, mint az acai bogyó és a chia mag.

Állandó idegeskedés

A szűnni nem akaró idegeskedés hatására szervezetünk különféle ételekkel próbálja magát megnyugtatni, ezért ilyenkor elkezdünk ételek után sóvárogni. Az éhség oka tehát a stressz is lehet, aminek hatására sokan édességek és chips, azaz szénhidrátok után nyúlnak. Sokat tehetünk az állandó éhségérzet ellen, ha elsajátítunk valamilyen relaxációs technikát.

Pihenés hiánya

A kielégítő alvás, a folyadékpótláshoz hasonlóan fontos szervezetünk megfelelő működéséhez, de a hízás elkerülésében is szerepe lehet. Egy egészséges felnőtt szervezetnek naponta nagyjából 7-8 óra alvásra van szüksége, aki nem alszik ennyit, arra gyorsan felszaladhat pár fölösleges kiló. Ugyanis, ha állandó fáradtságtól szenvedünk, szervezetünk energia utánpótlásra vágyik, és ilyenkor a zsíros, nehezen emészthető és cukros ételek után vágyunk, hogy gyorsabban kielégítsük az energiaéhségünket. Törekedjünk a pihentető alvásra, mert az alváshiány is az éhség oka lehet.

2025. július 15., kedd

Fejfájás megelőzése

Néha váratlanul csap le, máskor előre megérezzük, hogy közeledik. A fejfájásról van szó, ami rengeteg ember életét megkeseríti. Van azért egy jó hírünk, kis odafigyeléssel mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük, vagy legalább enyhítsük a fejfájásunkat. És ehhez még gyógyszerekre sincsen szükségünk.

Figyeljünk az étrendünkre

Jobb, ha tudjuk, hogy a tartósítószerekkel és más adalékanyagokkal teletömött készételek összefüggésbe hozhatók a fejfájással és a migrénnel. Amikor kezdjük rosszul érezni magunkat, hagyjunk fel a felvágottak és más húsáruk fogyasztásával, ezeket egyébként is érdemes kerülni. Szintén jobb ilyenkor elhagyni az erős savanyúságokat és a kakaót nagy mennyiségben tartalmazó édességeket, valamint a hagymát és a zöldpaprikát. Arra is figyeljünk, hogy ne koplaljunk, mindig biztosítsuk a szervezetünk számára elengedhetetlen tápanyagok utánpótlását. Együnk naponta 4-5 alkalommal kisebb adagokat

Igyunk eleget

Sokan nem iszunk eleget, pedig jellemző oka a fejfájásnak a kiszáradás, ami azonban könnyen elkerülhető. Igyunk naponta arányosan elosztva legalább 2-3 liter vizet. Más folyadékot is vehetünk magunkhoz, az ízesített és szénsavas italok azonban nem helyettesítik a vízfogyasztást.

Méregtelenítsünk

A fejfájás okai között nem szabad megfeledkeznünk a szervezetünkben lerakódó méreganyagokról sem. Ezek a toxinok ugyanis olyan káros folyamatokat indíthatnak el, amelyek többek között az érrendszer, az emésztőrendszer és az agy működésére is hatással vannak. Méregtelenítsünk és megtapasztaljuk, hogy ritkábbak lesznek a fejfájásos időszakaink.

Használjunk gyógynövényeket

A levendula és a borsmenta illóolaj kiváló ellenszere a fejfájásnak, valamint a migrénnek, ráadásul a megelőzésben is segítenek. Tegyünk néhány cseppet belőlük a párologtatóba, az illatmécsesbe vagy a fürdővízbe: jótékony hatásaikat hamarosan érezni fogjuk. Jó szolgálatot tehet a rozmaring is, aminek levelével a fájdalmas területet kell bedörzsölni. Segíthet az aromaterápia, a természetes illatok azok, mint például a levendula, amik pozitívan befolyásolják a hangulatunkat, oldják a feszültséget és ellazítanak.

Mozogjunk

Amikor idegesek és fáradtak vagyunk sokkal nagyobb az esélye a fejfájás kialakulásának. Iktassunk be a napirendünkbe fél óra intenzív – de nem megerőltető – sétát a szabad levegőn. Segít ellazulni, fokozza az immunrendszer működését, hozzájárul a vérnyomás és az emésztés javításához.

2025. június 25., szerda

Paraziták, melyek az emberi testben élnek

Ne legyen kellemetlen téma, beszéljünk a parazitákról!
Talán sokaknak meglepő, de az emberi szervezet egy olyan szuperintelligens biológiai műszer, amely az immunrendszer által képes védekezni a baktériumokkal szemben. A velünk született és szerzett immunitásunk hiányában szervezetünk ideális gazdaegyeddé válik a paraziták számára.

Mi okozhatja az immunrendszer gyengeségét?

Az egyoldalú vagy egészségtelen táplálkozás, az élelmiszer-adalékok, az antibiotikumok és szteroidok alkalmazása egytől-egyig gyengítik az immunrendszer működését. A zsírban, keményítőben és fehér cukorban bővelkedő étrend ideális táptalajt nyújt a paraziták megtelepedésének. Egészséges táplálkozás esetén a szervezet ellenállóbb az alkalmazkodó és kórokozó élősködőkkel szemben. Abban az esetben ha elegendő mennyiségű gyomornedv termelődik, egészséges epével rendelkezünk, mindemellett a vékonybél egészséges mikroflóráját képező bélbaktérium jelen van, immunrendszerünk a normális értékek között funkciónál. Jelen működés mellett a paraziták nem képesek tovább élősködni, továbbá a puszta túlélésük is teljességgel kizárt.
Kutatások szerint a föld lakosságának mintegy körülbelül 30 százaléka szenved parazitafertőzésektől. A parazitás fertőzések egyik csoportja a gombás fertőzések (mycosis). A mycosis számos emberi megbetegedésért és halálesetért felelős. E csoportba tartoznak a különböző Candida és Aspergillus fajok, mitöbb a Crytococcus neoformans.
Kevesen fordítanak különösebb figyelmet a víz fogyasztására. Óriási hiba, ugyanis napjaink egyik legtöbb problémáját okozó parazita a Giardia vagy Lamblia intestinalis. A Giardia egy olyan parazita, amely a vízből származó fertőzések egyik generálója. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a csapvíz fogyasztása milyen súlyos egészségügyi kockázatokkal járhat.

Milyen parazita fertőzések által okozott betegségek jelentkezhetnek az emberi szervezetben?

ásványianyag-hiány
fejfájás
álmatlanság
fogcsikorgatás
teltségérzés
hányinger
hányás
emésztési problémák
kimerültség
hátfájás
nyakfájás
allergia
pajzsmirigy rendellenesség
rák
bélgyulladás
bőrbetegségek
fájó izmok és ízületek
hasmenés
krónikus kimerültség

Hogyan védekezzünk a paraziták ellen?

Mint ahogy azt más betegségeknél is szokás, megelőzéssel. Az immunrendszer megerősítése a legfontosabb, hogy ellenálljunk a paraziták elszaporodásának.
A megfelelő, kiegyensúlyozz és egészséges táplálkozás mellett nem tudnak megtelepedni szervezetünkben. Miért? A paraziták és a férgek nem szeretik a tiszta szervezetet, hiszen nem tudnak miből táplálkozni. Különösen az ásványi anyagokat nem kedvelik, hiszen ezek gyógynövényekkel gazdagok. Ez azt jelenti, hogy a gyógynövények segíthetnek a paraziták legyőzésében.
Amennyiben egy vagy több tünettel rendelkezik, érdemes megfontolni egy tisztítókúra elvégzését saját egészségünk érdekében. A Clean Inside méregtelenítő kúra, amely teljes mértékben természetes összetevőkből áll, tökéletes megoldást nyújthat a paraziták jelenlétére utaló jelek esetén.
Szabadítsuk meg vastagbelünket a lerakódott méreg és salakanyagtól, illetve az ezekben megbúvó parazitáktól. A Clean Inside teljeskörű méregtelenítő kúra kiváló választás a paraziták ellen. A mintegy ötvenféle gyógynövényből álló Clean Inside termékcsomag tökéletes megoldás lehet a problémák kezelésére.
Ne hagyjuk elszaporodni a parazitákat, hiszen igen súlyos betegségeket képesek okozni, amelyekről mi emberek, hajlamosak vagyunk azt gondolni, nem okozhatnak maradandó károsodást a szervezetünkben. Amennyiben nem kezeljük időben valamely tünetet, később már nem biztos, hogy egy béltisztító kúra elegendő lesz. A megoldás itt van, a Clean Inside tisztítókúra elvégzésével sikerrel járhat a parazitákkal szemben.

2025. június 14., szombat

A kávé nem rákkeltő, de a forró italok igen

A kávé nem rákkeltő, de a forró italok igen

Jó hír a kávé szerelmeseinek, a kávé nem rákkeltő, de a forró italok igen. A Nemzetközi Rákkutató Intézet ( IARC ) és a World Health Organization ( WHO ) 2017. 07.15-én kiadott egy közleményt, amely szerint a kávé besorolása 3-as kategóriába került, így nem minősül rákkeltőnek.

Korábban 2-es csoportba tartozott, amely az emberi szervezetre nézve rákkeltő. Az új kutatási eredmény és a besorolás mindenki számára nagyon jó hír, hiszen azok, akik reggelente kávéval indítják a napot, most már bátran megtehetik. A Nemzetközi Rákkutató Intézet munkatársai évente háromszor tanulmányozzák az ember számára fogyasztható, különféle élelmiszerek összetevőit. Mindenekelőtt azt vizsgálják, hogy a vegyi anyagok és más környezeti tényezők befolyásolják-e a rák kialakulását az emberben. A kávé új besorolása a 3-as kategória, amely olyan, ember számára fogyasztható élelmiszerek csoportja, amelyben a rákkeltő hatásra utaló bizonyítékok nem megfelelőek.

James R. Coughhlin, Ph.D. CFS független tanácsadó -élelmiszer, táplálkozási, kémiai, toxikológiai, biztonsági és szabályozási ügyek esetében – legfrissebb nyilatkozatában a következőket mondta: „Én azt gondolom, közel 35 év kutatási munkával a hátam mögött, hogy a kávé fogyasztása nem rákkeltő, sokkal inkább csökkenti az emberi szervezetben való rákos sejtek kialakulását, elterjedését.”

A legújabb kutatási eredmények biztatóak, a kávé nem rákkeltő

A közelmúltban végzett számos tanulmány arra utal, hogy a kávé fordított összefüggésben áll bizonyos típusú rák elterjedésével. Az már bizonyított, hogy a forró italok, amelyek 60 C-foknál forróbbak, fogyasztásuk ártalmas lehet. A torok hősérülését okozhatják, ami kedvez a daganat növekedésének. 2016 áprilisában megjelent egy másik tanulmány , miszerint a kávé fogyasztási szokások egészségügyi előnyökhöz vezetnek, csökkenti a colorectalis rák ( vastagbélrák ), a mellrák és a máj rák kockázatát. A vastagbélrák megelőzhető, gondos odafigyeléssel, étkezéssel, rendszeres béltisztító kúrával. Napjainkban már ismertek a különféle gyógynövényekből készült rostos kúrák, amelyek teljes mértékben megtisztítják szervezetünket a bélsártól. A Clean Inside béltisztító program ebben segítségére lehet.

Még több egészségügyi érv a kávé mellett

Azt már tudjuk, hogy a kávé nem rákkeltő, sőt, számos előnnyel bír. De miben lehet még a segítségünkre? A kávé kiváló antioxidáns forrás, mely pozitív hatást gyakorolva segít a gyulladások csökkentésében. Mindemellett kis mennyiségben tartalmaz tápanyagokat, mint például kálium, nilacin, E-vitamin, magnézium. A kávé fogyasztása fahájjal szintén segítségünkre lehet, a fahéj rendkívül gazdag antioxidánsokban és polifenolokban. A napi ajánlott mennyiség 2-3 csésze. A magas vérnyomással élők szintén mértékkel, de ihatnak kávét, hiszen fogyasztása után valóban megemeli a vérnyomást, de nem okoz magas vérnyomást. A várandós nőknek kizárólag 1-2 csésze a megengedett, amelyet az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati ​​Egyetem megerősített, egy saját belső kutatásra hivatkozva.

2025. május 30., péntek

Így tesz tönkre minket az éjszakai műszak

Aki éjszakai vagy váltott műszakban dolgozik, jól ismeri a jelenséget: még akkor sem tud elaludni, ha nagyon fáradt, álmos és kimerült a munkától. Mi okozza ezt az alvászavart, és mit tudunk tenni ellene?

Ahhoz, hogy jobban megértsük az éjszakai vagy váltott műszakban dolgozókra jellemző alvászavarokat, először az úgynevezett cirkadián ritmussal kell megismerkednünk.


A cirkadián ritmus tulajdonképpen az a belső, biológiai óra, mely az alvás és az ébrenlét ritmusát, ciklikusságát szabályozza. Ez rendkívül összetett fiziológiai, biokémiai folyamat, hiszen ahhoz, hogy felébredjünk (vagy éppen nyugodtan tudjunk aludni), több tényező is szükséges. Megváltozik többek között például a testhőmérséklet, a vérnyomás, a hormonok szintje.

A cirkadián ritmusunk egyrészt a szervezetünk belső folyamataitól függ, ám rendkívül nagy szerepe van a szabályozásában a környezetünknek. Az úgynevezett zeitgeberek, „időjelzők” olyan külső hatások, amelyek jelzik a szervezetünknek, hogy ideje „előkészíteni” az álmosságot, vagyis hamarosan eljön az alvás ideje.

A legfontosabb ilyen időjelző a természetes fény. Elsősorban a fény csökkenése (a fokozatos sötétedés) idézi elő ugyanis a melatoninnak nevezett hormon termelődését a szervezetünkben. A melatonin felelős az elalvás és az ébredés, illetve az ezekkel összefüggő biokémiai folyamatok szabályozásáért.

A mesterséges fény elterjedése nemcsak azzal jár együtt, hogy sok kellemes tevékenységet éppen az esti, sötétebb órákban végzünk, hanem azzal is, hogy általában nem akkor kezdünk el az alvásra készülődni, amikor a természetes fény csökkenése, vagyis a naplemente ezt indokolttá tenné.

Miért nem tud aludni, aki éjszaka dolgozik?

Az éjszakai, illetve váltott műszakban dolgozók esetében éppen ezek a külső, szabályozó tényezők hiányozhatnak, vagyis a cirkadián ritmusban következik be zavar. A munkarendjük miatt ugyanis a külső időjelzők nem működhetnek náluk, hiszen éppen akkor kell a legéberebbnek lenniük, amikor a legsötétebb van és mindenki más pihenni tér.

Szintén a külső tényezőkben keresendő annak a problémának a gyökere is, hogy miért nem tud elaludni az, aki egész éjjel dolgozott és elfáradt (vagy, ha el is alszik, többször is felébredhet, nem piheni ki magát).

A természetes fény hatására éppen akkor nem termelődik a melatonin, amikor arra a legnagyobb szüksége lenne a szervezetnek. Ráadásul a társadalmunk alapvetően nappal működik, ezért mindenki akkor a legaktívabb, mikor az éjszakai műszakban dolgozó pihenne. Erősebb a zaj, több a zavaró körülmény, nem is beszélve arról, hogy a különböző kötelezettségek (pl. az ügyintézés, bevásárlás) sem teszik lehetővé, hogy kialudják magukat az éjszaka dolgozók.

A váltott műszakban dolgozók bizonyos szempontból még nehezebb helyzetben vannak, hiszen nekik ahhoz is igazodni kell, hogy az elalvás-ébredés, pihenés és ébrenlét időszakai szinte folyamatosan változnak.

Több kutatás is bizonyította, hogy az éjszakai, illetve váltott műszak nemcsak rövid távon rendkívül kimerítő, de hosszabb távon is súlyos következményekkel járhat, például jelentős mértékben növeli bizonyos krónikus betegségek kialakulásának rizikóját, és rontja az immunrendszerünk működésének hatékonyságát is.

Hogyan aludhat jobban, aki éjszakai műszakban dolgozik?

Az éjszakai, illetve váltott műszak okozta alvászavarokat tökéletesen természetesen csak a munkahelyváltás oldhatja meg, de ez a legtöbb ember esetében nem kivitelezhető.

Éppen ezért arra kell törekedni, hogy a nappalok minél pihentetőbbek legyenek. Ehhez érdemes „mesterséges” eszközöket felhasználni, hogy a „természetes” időjelzőket helyettesíthessük, utánozhassuk.

Az egyik legjobb módszer a fény és a sötétség szabályozása: az éjszakai munkavégzés megkezdése előtt próbáljunk meg minél több és erősebb fényhez jutni (pl. speciális lámpa segítségével), a munka végén pedig, amikor pihenni térnénk, sötétítsünk be a lehető legjobban.

A hazaúton is viseljünk sötét vagy narancs-, borostyánszínű szemüveget, ezek az árnyalatok ugyanis segítenek kiszűrni az élénkítő hatású kék fényt!

Szintén nagyon hatékony módszer a nappali pihenés elősegítésére a melatonin pótlása. Ez a hormon a sötétség hatására termelődne a szervezetben, de az erősebb nappali fény hatására ez nem történik meg; a tablettákat pedig éppen akkor vehetjük be, amikor arra szükségünk van.

Hogyan és milyen melatonint szedjünk?

A melatonin pótlása segít alkalmazkodni a megváltozott cirkadián ritmushoz, csökkenti az éber órák alatti álmosságot, nyomottságot, és pihentetőbb, nyugodtabb, mélyebb alvást biztosít.

Idehaza melatonin tartalmú készítmény (Bio-Melatonin) vény nélküli gyógyszerként kapható a patikákban. A tervezett elalvás időpontja előtt 1-2 órával kell bevenni a betegtájékoztató szerint 4-7 napon keresztül.


2025. május 20., kedd

Egy csepp vizelet sem normális

Bepisilek a nevetéstől, szoktuk mondani tréfásan, de közel sem olyan ritkán fordul ez elő, mint ahogy gondolnánk. Egyes kutatások szerint a férfiak 5, míg a nők több mint 15 - idősebb korban akár 30 - százalékánál van jelen legalább enyhe vizeletinkontinencia, azaz akaratlan vizeletvesztés.

Sokan egyáltalán nem tulajdonítanak jelentőséget egy-két vizeletcseppnek, pedig már ez is figyelmeztető tünete valamilyen alapbetegségnek vagy elváltozásnak. Ahogy számos más probléma esetében, úgy itt is igaz: minél hamarabb lépünk, annál egyszerűbben tudjuk megakadályozni, hogy a helyzet súlyosabbá váljon.

Felejtsük el az öndiagnózist és a találgatást, minden esetben forduljunk szakorvoshoz, hiszen az okok szerteágazóak lehetnek. Az orvos először kérdéseket tesz fel a páciensnek a panaszokkal kapcsolatban, majd szükség esetén különböző labor- és egyéb (például ultrahang) vizsgálatok következnek. Ezek alapján nemcsak a leghatékonyabb kezelést határozzák meg, hanem azt is, hogy az inkontinenciák közül melyik áll fenn a páciensnél.

Stressz, késztetés és túlfolyás

Az egyik leggyakoribb a stresszinkontinencia, amely terhelések következtében lép fel (a stressz kifejezés itt a hasűri nyomásra és nem a hétköznapi jelentésére utal) Előfordulhat köhögés, tüsszentés, nevetés, sportolás vagy más erőkifejtés közben. Okozhatja a medencét záró gátizmok meggyengülése, amely előfordulhat például túlsúly miatt, szülés után, illetve előidézhetik különböző betegségek vagy életmódbeli hatások. Lehet hormonális oka is a változó korban vagy terhesség alatt, és bár a stresszinkontinencia inkább a nők betegsége - különösen a fiatal és a középkorúak között - férfiaknál is felléphet például prosztataműtét után.

Az urge (sürgősségi vagy késztetéses) inkontinencia már nem kizárólag egy-két csepp akaratlan vizeletvesztést okozhat, hanem nagyobb mennyiséget is. Ebben az esetben a tünetet hirtelen, de rendszerint már túl későn fellépő inger után következnek be. Ezt a vizeletürítést biztosító izomszövetek önkéntelen összehúzódása, esetleg a hólyag fokozott érzékenysége vagy csökkent kapacitása okozza. Ezért az állapotért felelős lehet például egy húgyhólyaggyulladás, vagy idegrendszeri károsodások, húgycsőszűkület, daganat, esetleg jóindulatú prosztata-megnagyobbodás is. Míg utóbbit korábban leginkább műtétileg gyógyították, jelenleg az esetek többségében már gyógyszerekkel is jól kezelhető.

A túlfolyásos inkontinencia kis mennyiségű vizeletvesztéssel jár, melynek fő oka az elzáródás, vagy pedig a húgyhólyag gyenge izom-összehúzódása. Ebben az esetben is lehet ok a prosztata megnagyobbodás, illetve különböző gyógyszerek mellékhatása, fejlődési rendellenesség vagy például vesekő, illetve cukorbetegség is.

A reflexinkontinencia akkor jön létre, amikor a központi idegrendszeri károsodás vagy gerincvelősérülés következtében szűnik meg a vizelési folyamat irányítása. Ebben az esetben a beteg elveszti a kontrollt a tudatos vizelés felett, amely számára irányíthatatlanná válik.

Létezik kevert inkontinencia is, ebben az esetben egyszerre többfajta inkontinencia áll fenn. Arról is érdemes szót ejteni, hogy a vizeletcsepegés vagy -elfolyás további komplikációkat okozhat. Ilyen például a bőrirritáció az állandó nedvesség miatt, amely különböző fekélyeket, gyulladásokat és kiütések okozhat, ami újabb problémákat idézhet elő.

Intim torna, hólyagtréning és nedvszívó segédeszközök

Bármelyik inkontinencia okozza a tüneteket, ez az állapot akár rövid idő alatt is könnyen súlyossá válhat, kezelés nélkül idővel akár korlátozhatja a szokásos napi tevékenységeinket vagy a munkánk elvégzését, valamint a társas kapcsolataink rovására is mehet. Kérjünk mielőbb szakorvosi segítséget, hiszen ez a probléma többféleképpen is kezelhető.

Sok esetben elég hozzá például a rendszerese intim torna vagy a hólyagtréning. Mindkettő könnyen megtanulható akár idősebb korban is, az eredményük pedig néhány hét után már jelentős lehet. Ne feledjük el, hogy bár a vizeletürítés örökölt, visszatartása már tanult folyamat. A gátizmok megerősítésével ráadásul sok esetben nemcsak a vizeletcsepegést állíthatjuk meg, hanem még a szexuális életre is pozitív hatással lehet.

Bár előfordulhat, hogy a problémát gyógyszeresen vagy műtéti úton lehet csak eredményesen kezelni, sokszor pusztán a kezelőorvossal egyeztetett életmódváltás is komoly eredményeket hozhat. A légáteresztő, fokozott nedvszívó kapacitással bíró inkontinenciabetétek szintén megoldást jelentenek, biztonságérzetet nyújtanak az érintetteknek.

2025. május 10., szombat

A klimaxról őszintén

A klimax nem csak azokat a nőket érinti, akik szenvednek tőle, hanem a velük élő családtagjaikat is. Mivel egy nagyon sokrétű és összetett dologról van szó, érdemes alaposan körbejárni a klimax fogalmát.

Mit jelent a klimax kifejezés?

A klimax a menstruációs vérzés elmaradását jelenti, de nem egy pillanathoz köthető esemény, hanem egy időszak. Ugyancsak egy időszak a klimaxot megelőző perimenopauzális időszak, ami a menstruáció szabálytalanná válásától kezdődik és menstruáció végérvényes elmaradásáig tart. A havi vérzés elmaradását követően bekövetkezik a postmenopausa: ezt akkortól számítják, amikor már minimum egy éve nem jött meg a vérzés.

Hogy jönnek létre ezek a változások?

A petefészekben zajló folyamatokért két stimuláló hormon, az FSH és LH a felelős, amelyek az agyalapi mirigyben termelődnek és onnan szabadulnak fel. A ciklus első felében az FSH kezd el emelkedni, ami az ösztrogéntermelődést növeli, majd beindítja a peteérést. A ciklus közepén megemelkedik az LH szint, előidézi a tüszőrepedést, ennek következtében kiszabadul a petesejt. A ciklus második felében progeszteron hormon termelődik. Természetesen ez teljesen megváltozik, attól függően, hogy a klimax melyik időszakát éljük. Az elsőben csökken a progeszteron szint, hiszen elkezdenek öregedni a petesejtek, már nem érnek meg, kialakul egy egyfázisú ciklus, ennek következtében jönnek a vérzészavarok. Miután a progeszteronszintet az LH érték növeli, hiába termelődik fokozottabban, ezt már nem tudja véghezvinni, mert nincs kilökődés. Az ezt követő periódusban a peteérés teljesen leáll, a csökkenő keringés és a petefészek csökkenő mérete miatt. Innentől kezdve az ösztrogén szintézis is csökken, gyakorlatilag a nullára leáll, de a petefészek érdekes módon nem szűnik meg működni, és a köztes állapotban, az androgének állapotában megreked, ami a férfi nemi hormonoknak alapját képző vegyület.

Milyen tünetei vannak?

A klimax első periódusban a hőhullámok jelentkeznek, majd az álmatlanság, valamint a viselkedés - és pszichés zavarok. A klimax második fázisban bekövetkezik a hüvelysorvadás és viszketés, a hüvelyhám elvékonyodik, szárazság alakul ki. Ezután kialakulhat a vizeletinkontinencia és a húgyúti fertőzések is felütik a fejüket, majd a bőr sorvadása a nemi szervek területén. Sajnos gyakran jelenik meg a csontritkulás, a szív- és érrendszeri betegségek, azaz a kis és nagy érrendszert érintő elváltozások, és a súlynövekedés is. A hüvelyflóra ugyancsak megváltozik, így gyakrabbak a krónikus folyások, és a hólyaghurut, a hólyag és a mellső hüvelyfal megsüllyedése

Mi a megoldás a kezelésére?

Klimax esetén fontos a hormonpótló készítmények és a fitoösztrogének alkalmazása, továbbá kalcium szedése, rendszeres testmozgás, a D- és a K-vitamin pótlása, egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás, valamint a csontsűrűség szinten tartása, a kellemetlen tünetek kezelésével kiegészítve. Javasolt sok rostot fogyasztani, és elég figyelmet fordítani a testsúlyunkra. A rendszeres nőgyógyászati szűrővizsgálatok szinte elengedhetetlenek, beleszámítva a mammográfiát is!

2025. április 22., kedd

Székrekedés kínozza?

A székrekedés szinte népbetegség, manapság viszont egyszerűbb az emésztőrendszert megviselő hashajtó tablettákhoz nyúlni, mint megkeresni a probléma valódi okát.

Mit nevezünk egyáltalán székrekedésnek?

Mivel minden embernél más az emésztés és az ürítés folyamata, nem könnyű meghatározni, mi számít székrekedésnek valójában. Az általános vélekedés szerint, aki nem ürít legalább háromnaponta, az székrekedésben szenved. Ez azonban így mégsem teljesen igaz, hiszen a nők hajlamosabbak a székrekedésre, valamint az idősebb korban is gyakrabban előfordul. Ha nem betegség vagy szervi elváltozás áll a háttérben, a székrekedés elsősorban a helytelen táplálkozás eredménye, így a probléma kezelésekor is érdemes először az étrendünket végiggondolni.

Stop a hashajtóknak!

A székrekedés hashajtókkal való kezelése csak átmeneti megoldás, a testünk ugyanis idővel hozzászokik a gyógyszerhez, sőt egyre nagyobb mennyiségre lesz szükség ahhoz, hogy beindítsa az ürítést. Könnyen kialakulhat a gyógyszerfüggőség is, így a hashajtó voltaképpen hozzájárul a székrekedés súlyosbodásához. Ráadásul az állandó hasmenés következtében felborulhat a bélflóra egyensúlya is, ami újabb betegségek melegágya lehet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a folyamatos hasmenés elektrolit vesztéshez és kiszáradáshoz vezethet.

Szavazzunk inkább a rostokra!

A rostszegény, ugyanakkor cukrokban és zsírokban bővelkedő étrend lassítja az emésztési folyamatokat, ennek hatására változik a széklet állaga, több víz szívódik fel belőle, így nehezebben ürül ki. Amennyiben a székrekedés az egészségtelen táplálkozás miatt alakult ki, az emésztést és a bélmozgást segítő étrenddel visszaállítható a szabályos ürítés. A legfontosabb az élelmi rostok, különösen a vízben oldódók bevitelének növelése, erre kiválóan alkalmas a psyllium maghéj. Szintén hozzájárulhatnak a székrekedés kezeléséhez, és az ürítés helyreállításához a probiotikus baktériumokat tartalmazó élelmiszerek.

Néhány tipp az étkezéshez

A rostban gazdag teljes kiőrlésű gabonák, a friss gyümölcsök, például a füge, kivi, mangó, körte és túlérett banán, a Psyllium maghéj, az aszalt gyümölcsök, az Aloe vera, az extra szűz olívaolaj, az olajos magvak, a hüvelyesek, a zabpehely, a búzacsíra, a torma, az articsóka, továbbá a spárga mind-mind segítségünkre lehetnek a székrekedés leküzdésében. Nagyon fontos naponta legalább nyolc pohár vizet fogyasszunk, ezt édesíthetjük akár akác-, és az eukaliptusz mézzel, mivel mindkettő enyhe hashajtó. Arról se feledkezzünk meg, hogy a székrekedés egyik kiváltója lehet a mozgásszegény életmód, ezért sokat tehetünk az egészségünkért, ha minden nap megmozgatjuk az izmainkat.

2025. április 7., hétfő

A hashajtók veszélyei

Számos olyan egészségügyi állapot létezik, amikor elkerülhetetlen a hashajtók alkalmazása. Sokan, azonban fogyókúrás szerként tekintenek ezekre a szerekre, ami könnyen függőséghez vezethet. Ezért kell tisztában lenni azzal, hogy mik a hashajtók veszélyei, és hogyan kerülhetjük el ezeket.

Krónikus székrekedés esetén természetesen indokolt a hashajtó szedése, ahogyan a méregtelenítés javítására is jó megoldást jelenthet ezeknek a gyógyszereknek az alkalmazása. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a hashajtókra viszonylag könnyen rá lehet szokni, világszerte több tízmillió ember küzd ezzel a függőséggel. A hashajtók veszélyei közül tehát ez a legfontosabb, ráadásul számos más egészségügyi probléma előidézője lehet, végeredményben akár halált is okozhat.

Mikor használjuk?

Alapvetően a székrekedésnek az az oka, hogy a bélperisztaltika lelassul, ezért a salakanyag lassabban jut el a végbélhez. Alkati kérdés, hogy kinek, milyen a bélműködése, és mennyire rendezett a széklete, ugyanakkor a krónikus székrekedésre létezik egy mindenkire használható feltételrendszer, amit a Róma III. kritériumrendszer határoz meg. Krónikus szélrekedésről akkor beszélhetünk, ha az alábbi tünetek közül, az utóbbi három hónapban kettőnél több jelentkezett, és hat hónapja fennállnak:

Az ürítések legalább 25 százaléka darabos vagy kemény.

Az ürítések legalább 25 százaléka nehézséget okoz.

Az ürítések legalább 25 százaléka után megmarad a székelési inger, azaz úgy érezzük, hogy a székelés elégtelen volt.

Az ürítések legalább 25 százalékában úgy érezzük, hogy a széklet távozását valami akadályozza.

Az ürítések legalább 25 százalékában a széklet csak külső segítséggel (manuálisan) távozik.

A heti ürítések száma kevesebb háromnál.

További feltétel, hogy hashajtó alkalmazása nélkül kisebb az esélye a lágy székletnek, ez pedig egyenes út a gyógyszerek szedéséhez. Különösen a nők és az idősek esetében jellemző a székrekedés, így a hashajtók veszélyei is elsősorban őket érintik.

Nem mindig kell hashajtó

Általában a székrekedést olyan okok váltják ki, amelyeket könnyedén megszüntethetünk. A leggyakoribb a helytelen táplálkozás, elsősorban a rostszegény étrend, de kiválthatja a mozgáshiány, az elégtelen folyadékbevitel. A megoldás ilyenkor kézenfekvő: a vízben oldhatatlan rostokban gazdag ételek fogyasztása, mint amilyen az árpa, a chia mag, a káposztafélék, a hagyma, a korpa, a rozs, a szilva, a málna, az uborka, a paradicsom, a bab vagy az útifű maghéj sokat segíthet a székrekedés megszüntetésében, ha ezekhez naponta legalább 2-3 liter tiszta, buborékmentes vizet is fogyasztunk. Más a helyzet, ha a székrekedést valamilyen betegség váltja ki, ezekben az esetekben magát a betegséget kell megszüntetni, addig viszont a hashajtók szedése sokszor elkerülhetetlen.

Amikor a testképzavar része a hashajtó

A hashajtófüggőség azonban jellemzően nem az előbbiek miatt alakul ki. Sőt, nem is szükségszerű, sokkal inkább mondható szándékosnak. A testképzavarra vezethető vissza, ahhoz, amikor valaki mindenképpen sovány akar lenni, de hiába éri el ezt az állapotot, továbbra is kényszeresen küzd a nem létező súlyfelesleg ellen. Mértékétől és kísérő mentális tüneteitől függően, ez lehet anorexia vagy bulimia, mindkét lelki betegség esetén gyakori a hashajtók rögeszmés használata. Van még egy élethelyzet, ami előidézheti a hashajtófüggőséget, ez pedig az időskor, amikor sokaknál valóban csak a gyógyszerek segítségével működik az ürítés.

Mikor tilos?

Szögezzük le ismét, hogy a hashajtók veszélyei általában csak a gyakori használat során jelentkeznek, az alkalmi használat rendszerint nem okoz egészségügyi problémát. Ez alól kivétel a bélzáródás és a bélgyulladás, amikor nem szabad hashajtót szedni.

A hashajtók veszélyei

Általánosságban elmondható, hogy hashajtót négy hétnél tovább, kúraszerűen, ne használjunk, ugyanis többféle káros következménye lehet a rendszeres hashajtószedésnek. Növeli a kiszáradás kockázatát, hiányállapotokat idézhet elő, csökkentheti más gyógyszerek felszívódásának hatékonyságát, hozzájárul a bélflóra egyensúlyának felborulásához. Utóbbi következményeként gyengül az immunrendszer, rossz lesz az emésztés. Ha tehát gyógyszert szedünk (különösen szívgyógyszereket, fogamzásgátlót), mindenképpen konzultáljunk orvosunkkal a hashajtó alkalmazásával kapcsolatban.

Ezért nehéz leszokni

A hashajtófüggőség nem játék, szinte ugyanolyan nehéz leszokni róla, mint a cigarettáról vagy a drogokról. További veszélye, hogy a folyamatos hashajtóhasználat miatt, a belek izomzata ellustul, ezért a bélfal kitágul, a széklet továbbításához szükséges bélmozgások lelassulnak. Ez pedig egyenlő a székrekedéssel, amit a továbbiakban csak a hashajtók által kiváltott ingerekkel lehet leküzdeni. A bélrendszer tulajdonképpen megszokja, hogy csak a gyógyszerek támogatásával tud üríteni.

2025. március 30., vasárnap

A ragaszkodó élősködő

Mivel a fejtetű zárt közösségekben gyorsan terjed, az óvodában vagy iskolában könnyen elkapják egymástól a gyerekek. A jó hír az, hogy a fejtetvesség otthon is kezelhető patikában kapható szerekkel, de az almaecet is jól oldja azt a cementszerű anyagot, amivel ez az emberi testen élő parazita a hajszálra ragasztotta a petéit.

Fontos tisztázni, hogy a fejtetű nem ugrik és nem is repül, hanem közvetlen érintkezés útján terjed. Az sem igaz, hogy csak a koszos vagy rövid hajat kedveli, a fejtetű számára ugyanis csak az a fontos, hogy közvetlenül a fejbőr közelében lehessen, hiszen melegre és táplálékra van szüksége a túléléshez.

Bárki elkaphatja

A fejtetűt nem azok kapják el, akik hadilábon állnak a tisztálkodással, hiszen az élősködő bármilyen hajban megjelenhet, és nem függ annak tisztaságától. Bár a gyerekek sokkal veszélyeztetettebbek, ez nem jelenti azt, hogy a felnőttek körében nem terjedhet el, ám a kicsik feje játék közben összeér, ami elegendő a fertőzéshez. Ily módon a fejtetvesség rövid idő alatt egész gyermekközösségeket is érinthet, a gyerekek pedig megfertőzhetik a családtagokat. A fejtetű a közösen használt fésű, hajkefe közvetítésével is átvándorolhat egyik fejről a másikra, de hordozó lehet a sapka, a törülköző, és akár az ágynemű is.

Nem olyan nehéz észrevenni

A fejtetű ugyan apró, ám szabad szemmel könnyen beazonosítható. Hat lábán horoghoz hasonlatos kapaszkodók vannak, ez teszi lehetővé, hogy akadály nélkül közlekedhessen egyik hajszálról a másikra. A nőstény egy kicsivel nagyobb a hímnél, hossza körülbelül 2,4-3,5 milliméter, a teste lapos, ovális alakú. Körülbelül 3 hétig él, ám ezalatt alatt igen termékeny. Petéit a párosodást követően 1-2 napon belül lerakja, és ragasztóanyaggal rögzíti a hajtövekhez. Ezek a szabad szemmel is látható, gombostűfej nagyságú peték 7-10 nap után, teljesen kifejlődve kelnek ki, és naponta 5-7 alkalommal, a vérünkkel táplálkoznak. Elsősorban a halántékon és a tarkón tanyáznak, de ha nem irtjuk ki őket, idővel az egész fejbőrt ellephetik.

Szabaduljunk meg tőle

Fejtetvesség esetén nem kell azonnal az orvoshoz rohannunk, mivel a gyógyszertárakban többféle otthoni használatra kifejlesztett irtószer kapható. Árulnak zselés vagy por állagú termékeket, amiket használat után samponnal kell eltávolítani. (Amikor egy családon belül valaki tetűvel fertőzött, akkor az egész családot tanácsos ellenőrizni.) Fontos a fejtetű elleni kezelést egymás után többször megismételni, mert a peték egy része életben maradhat. Amennyiben a kikelésük után nem pusztítják el őket, a folyamat elölről kezdődik. Segítségünkre lehet egy sűrű kefe, vagy az úgynevezett tetűfésű, amivel a petéket megpróbálhatjuk eltávolítani, ezt két vegyszeres kezelés között is érdemes használni. Emellett hatékony az almaecet is, ami jól oldja azt a cementszerű anyagot, amivel a fejtetű a hajszálra ragasztotta a petéit. Az ágyneműt, plüss állatokat és törölközőket legalább 60 fokon mossuk ki, a ruhákat egy napra a mélyhűtőben is tárolhatjuk, mivel a hideg hatására elpusztulnak. Gyermekek esetében, a tetűirtáshoz használt kémiai szerek irritációt, illetve allergiás reakciókat okozhatnak, elsősorban bőrpírt, hólyagosodást.

Gondolta volna?

A fejtetű felfedezését megnehezíti, hogy kezdetben egyáltalán nem érezni a csípéseket, mivel a tetű nyála tulajdonképpen érzésteleníti a fejbőrt. Ezért telhet el hosszabb idő a fertőzés, és a fejtetű észlelése között, ami megkönnyíti a továbbadásukat. Az élősködő a gazdatest nélkül alig 48-72 óráig marad életben, táplálék és a megfelelő hőmérséklet nélkül elpusztul.

2025. március 20., csütörtök

Úgy ébredsz mint a mosott rongy?

Milyen szokásokat érdemes kialakítani ahhoz, hogy minél könnyebben aludjunk el és minél jobban kipihenjük magunkat? Most ebben segítünk néhány bevált tippel.

Van, akinek az is elég, hogy letegye a fejét, máris alszik, mint a bunda, másoknak viszont jóval hosszabb ideig tart eljutni abba az állapotba, hogy végre el tudjanak aludni.

A megfelelő alváshigiéniás szokások rendkívül sokat segíthetnek, még azoknak is, akik egyébként rossz alvónak számítanak. Természetesen, szükség lehet egy kis „kísérletezgetésre”, hiszen mindenki máshogy dolgozza fel az őt ért lelki és fizikai hatásokat, így időbe kerülhet azoknak a rituáléknak a megtalálása, amelyeknek köszönhetően a legjobban tudunk pihenni.

Legyen napirendünk

A megfelelő alváshigiénia egyik alapja, hogy tartsuk magunkat egy jól meghatározott, követhető napirendhez, vagyis mindig ugyanakkor feküdjünk le aludni és keljünk fel – még hétvégén is.
Ez segít „beállítani” a belső óránkat. Ne erőltessük azonban az alvást, ha valójában nem vagyunk fáradtak, és ha csak forgolódunk az ágyunkban, inkább keljünk fel és olvassunk, hallgassunk rádiót, de kerüljük a kék fényt kibocsátó monitorokat, kijelzőket.

Álomhozó ételek és italok

Biztosan emlékszünk a vicces jó tanácsra: vacsorára ne együnk sok töltött káposztát, mert rosszakat fogunk álmodni. Bármilyen meglepő, ennek a megállapításnak bizony van valóságalapja. A túlságosan zsíros, esetleg fűszeres, nehéz, megterhelő ételek megzavarhatják a pihenésünket, kellemetlen gyomorégést is okozhatnak, ami gyakoribb éjszakai ébredésekhez vezet. Ezzel szemben a magasabb szénhidrát-, illetve fehérjetartalmú ételek segíthetnek elaludni.

Lefekvés előtt néhány órával már ne fogyasszunk élénkítő hatású ételeket, italokat, például kávét, teát, energiaitalokat, csokoládét, mert ezek megnehezíthetik az elalvást. Élénkítő hatásai lehetnek bizonyos gyógyszereknek is (például megfázás elleni szereknek, melyekben koffein található), sőt a cigarettának is, ezért ha dohányzunk, akkor az elalvást megelőző legalább egy órában ne gyújtsunk rá.

Meglepő módon, az alkohol csak elsőre tűnik megfelelő „altatószernek”, néhány óra elteltével ugyanis inkább stimulánsként hat a szervezetünkre, vagyis az esti italozás hatása az éjszakai ébredések megsűrűsödése, az alvás felületessé válása lesz.

A tökéletes hálószoba

Igyekezzünk úgy kialakítani a hálószobánkat, hogy az igazán hívogató, megnyugtató és kényelmes legyen. A szoba legyen kellemesen hűvös, a felmérések szerint 18-22 fokos szobában tudunk a legjobban pihenni - alaposan szellőztessünk ki, mielőtt lefekszünk. Alaposan sötétítsünk be, de ha olyan környezetben alszunk, akkor akár szemmaszkot is használhatunk.

A hálószoba legyen minél csöndesebb – akár az úgynevezett fehérzaj-generátorokat is kipróbálhatjuk, melyek megnyugtató, egyenletes hangokkal segítik a pihenésünket.

Az ágyunkat csak pihenésre, relaxálásra, alvásra, szeretkezésre használjuk! Lehetőleg száműzzük a hálószobából a tévét, számítógépet, és lefekvés előtt legalább fél órával már ne nyomkodjuk az okostelefont vagy a tabletet sem.
Ha háziállataink vannak, lehetőleg ne engedjük, hogy a hálószobánkban vagy az ágyunkban aludjanak, mert a mocorgásukkal, mozgásukkal könnyen megzavarhatják a pihenésünket.

Megnyugtató rituálék

Nemcsak az elalvásban segíthetnek a rituálék, de abban is, hogy jobban kipihenjük magunkat. Vegyünk egy relaxáló fürdőt, olvassunk egy jó könyvet (a vérfagyasztó thrillereket, vagy a körömrágósan izgalmas krimiket inkább mellőzzük), hallgassunk zenét, esetleg meditáljunk.

Ha hajlamosak vagyunk arra, hogy a napközbeni gondjainkon rágódjunk alvás helyett, rendkívül hasznos lehet a naplóírás. Ezzel „kiüríthetjük” az agyunkat, és talán megoldást is találhatunk a minket foglalkoztató problémára.

Ébresztőóra

Ha mindennap ugyanakkor kelünk és körül-belül ugyanakkor fekszünk, az ébredéshez nem lesz szükségünk ébresztőórára, mert magunktól is felébredünk. Ha mégis óracsörgésre tudunk csak felkelni, azt az éjszaka során tartsuk hátrafordítva, hogy az éjszakai felébredések során ne tudjunk automatikusan az órára nézegetni.

2025. március 10., hétfő

Szívdobogást és függőséget okozhatnak az orrcseppek

Tény, hogy a legtöbb orrcsepphez hozzá lehet szokni és bizonyos gyakoriságú használat vagy huzamosabb ideig kezelendő nyálkahártya-duzzanat esetén már nem segítenek annyira. Vajon miért?
Egy németországi ökoteszt 45 nátha elleni szerből - köztük orrcseppekből - mindössze 13-at talált kifejezetten jónak. Az ítélet nem teljesen jogos, hiszen a "valamit valamiért" elv értelmében a gyógyszerek hatékonyságának ára van. Márpedig részben pont a kiváló nyálkahártya-lohasztó, ún. szimpatomimetikumokat - ilyen az oxymetazolin, a xylometazolin - tartották aggályosnak.


Ezek a szimpatikus idegrendszerre ható efedrin származékok valóban túladagolhatók. Annak mechanizmusa, hogy miért szokik hozzá a nyálkahártya, nem pontosan ismert, de egyre rövidebb ideig hatékonyak. A legkorszerűbb készítményekben azonban bízhatunk: ezek már egészen kis dózisban 12 órán keresztül is képesek tisztán tartani az orrot. Mégis jobb az óvatosság. Orvosi ellenőrzés nélkül legfeljebb naponta négyszer és 7-10 napig alkalmazzuk őket, majd egyhetes szünet következzék.

Az idegrendszerre élénkítő hatású hatóanyagok valóban fel tudják dobni az embert. Az erre érzékenyek, - különösen, ha hajlamosak nem cseppenként, hanem nagy adagban az orrba juttatni az oldatot - azt tapasztalhatják, hogy nehezen alszanak el. Főleg gyerekeknek érdemes éjszakára inkább fiziológiás oldatot cseppenteni. A nyálkahártya hozzászokása pedig egyre gyakoribb használatra sarkallna.

Megnyugtatásul: szinte kizárt, hogy a közönséges nátha hozzászokást okozzon. Olyan esetben azonban, amikor allergiás nátha miatt tartóssá vált az orrnyálka-hártya duzzadása, volt már rá példa, hogy a beteg súlyos szívritmuszavart, függőséget észlelt magánál. Ebben az esetben tehát nem az orrcsepp a megoldás. A fül-orr-gégésszel kell megbeszélni a gyógyulás útját. Az orrcsepp nem megfelelő használata miatt azonban kár volna sutba vágni egyik leghasznosabb segítőnket nátha idején.

2025. február 24., hétfő

Tippek karikás szemek ellen

Egész éjszaka csak forgolódik, későn kerül ágyba, vagy sokat dolgozik monitor előtt ülve? Nem meglepő, ha másnap reggel karikás, puffadt szemek néznek vissza a tükörből.



Későn kerültünk ágyba és reggel el is aludtunk, így alig marad idő a szépítkezésre. Duzzadt szemek ellen ilyenkor a legegyszerűbb, amit tehetünk, az enyhén hideg vizes arcmosás, különös tekintettel a szemek területére - javasolja Peterman Kisztina szépség-terapeuta, a Dermatica kozmetikusa. A módszer lehetséges alternatívája, ha készülődés közben szemmaszkot helyezünk fel. Sokan hideg kanalat használnak erre a célra, de ez valójában nem a megfelelő választás, sőt akár kötőhártya-gyulladást is okozhatunk vele. Helyette válasszuk inkább a gyógyszertárakból is beszerezhető hőálló műanyag bevonattal ellátott zselé maszkot. Érdemes ezt a hűtőszekrényben tárolni, így reggel mindig kéznél lesz. Az uborka jól bevált megoldás a puffadt, karikás szemre, a hatóanyagok megfelelő bejutását azonban akkor érjük el, ha a zöldséget lereszeljük és pici tejszínt hozzá keverve visszük fel a szemkörnyékre.

Korán kelőknek gyógytea

Álmatlanul forgolódás helyett keljünk fel a tervezettnél fél órával korábban, így illatos, természetes borogatást, vagy gőzölést készíthetünk. Így, ha az álom messziről elkerül, legalább tekintetünk frissebb, kipihentebb lehet. A forralt vízzel felöntött gyógynövényeket tíz percig állni hagyjuk, majd szűrés után langyosan, vagy melegen alkalmazhatjuk borogatásként, szemöblítő poharas öblögetésként, vagy gőzölés céljából.

Arra figyeljünk, különösen ha árpa, gyulladás, vagy egyéb fertőzésáll fenn, külön borogatást készítsünk mindkét szemre - figyelmeztet Peterman Krisztina. Szemöblítő pohár használatánál a beletöltött főzetbe hajolva kell pislogni, a gőzölés során pedig az egész arc felfrissülhet, itt azonban a végén ne feledkezzünk meg a pórusösszehúzásról: ez történhet hideg vízzel, vagy tonikkal. Legismertebb, e célból hatásos gyógynövény a szemvidítófű, a bojtorján, édesgyökér és az aranygyökér. Alkalmazásukat célszerű kúraszerűen végezni 6-7 napig, majd szünetet tartani.

Rendszeres ápolás

Az otthon alkalmazott kezelések gyors megoldást jelenthetnek a mindennapokban, tartós eredményhez azonban célszerű szakember segítségét kérnünk. Létezik speciálisan, a szemkörnyék ápolására kifejlesztett kezelés, amelynek épp úgy része a tisztítás, soft peeling, mint a szemkörnyék masszázs. Ezt követi a szemmaszk, melynek hatóideje általában 15 perc és friss, finom, kipihent tekintetet eredményez. A teljes kezelés hossza átlagosan 40 perc, ezt egyéntől függő gyakorisággal érdemes megismételni.

2025. február 13., csütörtök

Omega-6 zsírsavak: találjuk meg a helyes egyensúlyt

Bár az omega-6 zsírsav nélkülözhetetlen a szervezetünk számára, bánjunk óvatosan az adagolásával. Ha ugyanis túl nagy mennyiségben visszük be a szervezetünkbe, többet árthatunk vele, mint gondolnánk. Nélkülözésük is betegségeket okozhat, ezért mindenképpen törekednünk kell a helyes egyensúlyra.

Az omega-6 zsírsavakra alapvetően szükségünk van rá, hiszen ezeknek egy része esszenciális zsírsav, ami azt jelenti, hogy szervezetünk nem képes előállítani. Baj csak akkor van, ha túl sokat fogyasztunk belőle. Amikor valakinek látszólag minden ok nélkül fájnak az ízületei, állandó rosszkedvű, depressziós, gyakran küzd visszatérő fertőzésekkel, könnyen elképzelhető, hogy túlzásba vitte az adagolást, ami az akár komoly panaszokat is okozhat.

Miben nyilvánul meg, ha túl sok?

Az omega-6 zsírsavak túltengése nagymértékben legyengítheti az immunrendszert, így könnyebben döntenek a lábunkról a különféle fertőzések, az ízületi gyulladásban szenvedőknek erősödő fájdalmakra, a hangulatbetegek súlyosbodó depresszióra panaszkodnak. Sokszor az elhízásért is az omega-3 és az omega-6 zsírsavak arányának megbomlása a felelős. Súlyosabb esetekben megnő a gyulladásos folyamatok, a szív- és érrendszeri megbetegedések, mint például az infarktus, a stroke,az érelmeszesedés, továbbá a daganatos megbetegedések kialakulásának veszélye.

Mi történik, ha túl kevés?

Normális esetben az omega-6 zsírsavak jelentősen javítják szervezetünk általános állapotát, hozzájárulnak számos betegség megelőzéséhez, illetve kezeléséhez. Többek között enyhítik a fekély, a csontritkulás, az ízületi gyulladások, a pszoriázis, a magas vérnyomás, a szívbetegségek, az apátiát vagy hiperaktivitást kiváltó elmezavarok tüneteit, jótékonyan felgyorsítják a pattanások és a bőrgyulladások gyógyulását. Segítenek mások mellett a mell-, a prosztata-, és a vastagbélrák kialakulásának elkerülésében.

Miben találhatók omega-6 zsírsavak?

Nagyobb mennyiségű omega-6 zsírsav található a szuperélelmiszer kenderben, mandulában, a lenmagban, tökmagban, a mogyoróban és ezek olajaiban, az olívabogyóban és az olívaolajban, a kukoricában, a szójában, az avokádóban, továbbá a tojásban, az olajos halakban, a mákban, a napraforgóban. Az omega-6 zsírsavakból ajánlott a napi adagot 3 grammra maximálni.

2025. január 22., szerda

Miért maradt ki a menstruációm?

A fogamzóképes hölgyek számára a havonta jelentkező menstruáció általában azt jelzi, hogy minden rendben van a szervezetükkel. Bár a menstruáció kimaradásának elsődleges oka a terhesség, más is állhat a háttérben.

A menstruáció kimaradása (a menstruáció hiánya, vagyis az amenorrhea) a fogamzóképes hölgyeket érintheti, és egy vagy több hónapig egyaránt tarthat. A szakemberek megkülönböztetnek elsődleges és másodlagos amenorrheát.

Menstruáció

Az elsődleges amenorrhea esetében a a menstruáció tulajdonképpen nem is indul el (ez általában 16 éves korig megtörténik), és a hátterében általában valamilyen fejlődési rendellenesség áll. A másodlagos amenorrhea pedig azoknál jelentkezik, akik korábban már menstruáltak. Akkor beszélhetünk erről, ha a normális menstruációs ciklussal rendelkezőknél legalább három hónapig kimarad a menstruáció, vagy ha szabálytalan menstruációs ciklusú hölgyeknél legalább kilenc hónapig kimarad a menstruáció.

A menstruáció kimaradásának leggyakoribb oka a terhesség: vagyis, ha a petesejt megtermékenyül, a méh megvastagodott nyálkahártyája nem válik le és ürül ki, hanem biztosítja, hogy a petesejt megfelelően beágyazódhasson és fejlődésnek indulhasson. Szintén kimaradhat a menstruáció a szoptatás hónapjai alatt. Előfordulhat, hogy annak is kimarad a menstruációja (vagy csak nagyon gyenge lesz), aki fogamzásgátló tablettát szed.

Az egészséges menstruációhoz egyrészt a hormonális rendszer egyensúlya, megfelelő működése, másrészt a nemi szervek megfelelő működése szükséges. Ha ezek közül egynél, vagy akár többnél is valamilyen zavar jelentkezik, annak eredménye a kimaradó menstruáció lehet.

Menstruáció: hormonális problémák

A hormonrendszert érintő betegségek nagyon gyakran okoznak kimaradó menstruációt. Előfordulhat, hogy valamely hormonból (például az ösztrogénből) túl kevés termelődik a szervezetben, vagy egy másiknak (például a prolaktinnak) túl magas a szintje. Megfelelő orvosi vizsgálatok segítségével általában kideríthető, hogy milyen hormonális probléma áll a kimaradó menstruáció hátterében. Igen ritkán előfordulhat az is, hogy a hormonokat termelő mirigyeket érintő daganatok miatt borul fel a szervezet hormonegyensúlya.

A kimaradó, illetve rendszertelenül jelentkező menstruáció egyik leggyakoribb oka az úgynevezett policisztás ovárium szindróma (PCOS), melyre többek között a férfi hormonok túl magas szintje lehet a jellemző. PCOS esetében elmaradhat az ovuláció is, illetve a petefészkekben apró ciszták alakulhatnak ki. A PCOS igen összetett betegség, így a megfelelő terápiát nagyon körültekintően kell megválasztani.

Az életmód is okozhatja a menstruáció kimaradását

Időnként külső okokban kell keresni a menstruáció kimaradásának okát. Például kimaradhat a menstruáció (ez általában a peteérés hiányával is együtt jár, így a várandósság esélye is lecsökken), ha komoly fizikai vagy érzelmi stressznek van valaki kitéve, ha az érintett súlyosan alultáplált, vagy ha valamilyen súlyos, krónikus betegség legyengíti a szervezetet. A túlzásba vitt sportolás vagy a nagyon szigorú fogyókúrák következménye is lehet a kimaradó menstruáció, például az anorexia nervosa egyik gyakori kísérőtünete a kimaradó menstruáció.

2025. január 5., vasárnap

Hasmenés: mitől válik krónikussá?

Hasmenéstől valószínűleg mindenki szenvedett már élete során, hiszen a helytelen táplálkozás, a stresszes állapot, egyes fertőzések, de az antibiotikumok is előidézhetik. Az esetek nagy részében a hasmenés rövid idő alatt magától elmúlik, azonban akadnak olyanok, akiknél valami miatt tartósan fennáll.

Nem feltétlenül káros

A hasmenés része a szervezet természetes védelmi reakcióinak, hiszen ily módon próbál megtisztulni a gyulladást okozó baktériumoktól, vírusoktól, parazitáktól, méreganyagoktól, esetleg allergiát kiváltó, túl zsíros vagy erősen fűszerezett ételektől. Az öntisztulást gyógyszerekkel megakadályozni ezért nem feltétlenül szerencsés, fertőzéses hasmenés esetén természetesen szükség van célzott gyógyszeres kezelésre. Mivel utóbbi az esetek jelentős hányadában görcsös hasfájással és állandó székelési ingerrel jár, illetve ezzel párhuzamosan jelentkezhet puffadás, hányinger és láz, kísérheti elesettség, a fertőzés megszüntetéséig, tüneti kezelés alkalmazható.

Bélbetegségek a háttérben

Amikor a hasmenés látszólag minden mögöttes ok nélkül jelentkezik, és 4-5 nap múlva sem szűnik meg, mindenképpen ajánlott orvoshoz fordulni, hogy fény derüljön a valós okára, hiszen számos bélbetegség vezethet krónikus hasmenés kialakulásához. Ilyen többek között irritábilis bél szindróma (IBS), a Chron-betegség, valamint a colitis ulcerosa, azaz a vastagbél heveny gyulladása, ami, ha hosszabb ideig fennáll, hozzájárulhat a bélrendszer rákos elváltozásainak kialakulásához. A felsorolt, hasmenést okozó betegségekben közös, hogy eredetük nem teljesen tisztázott, a hajlamosító tényezők pedig nagyjából ugyanazok. Mivel krónikus hasmenés fennállásakor a tápanyagok felszívódása nem megfelelő, különféle hiányállapotok lépnek fel, a vitamin- és ásványi anyaghiány miatt hajhullás, bőrproblémák jelentkeznek, gyengül az immunrendszer, szervi károsodások alakulnak ki, sőt a depresszió, a fáradékonyság és a letargia is gyakori.

Gondolta volna?

Krónikus hasmenést a bélflóra egyensúlyának felbomlása is okozhat, gondoljunk csak egy hosszabb antibiotikum kúrára, melynek – a jótékony baktériumok számának csökkenése miatt – ez az egyik kísérőjelensége. Mivel az egészséges bélflóra megakadályozza a szintén hasmenést generáló vastagbélgyulladást, valamint a bélrendszer daganatainak kialakulását, gátolja a mérgek felszívódását és a káros baktériumok túlszaporodását, egészséges működésének fenntartása elengedhetetlen. Éppen ezért fontos a bélflóra helyreállítása, amit nem csak a jótékony baktériumok élelmiszerekkel való bevitelével érhetünk el, hanem olyan probiotikus készítményekkel is, amelyek optimális mennyiségben tartalmazzák például a Bifidobacteriumm lactis, illetve Lactobacillus acidophilus baktériumtörzseket.